Nos, egy ideje elhanyagoltam az írást, de ennek megvolt az oka is, méghozzá, hogy elfoglalt voltam. Dolgoznom kellett, és mindeemellett nem sok időm maradt a gép előtt ücsörögni. Viszont van valami amit muszly leírnom. Szóval dolgozom, és ugye pénzt is keresek ( még szép xD), és már tudom is, h mire költöm az első fizetésemet. Már van egy álmom rég óta, emg szeretnék taulni gitározni, és ez az álom most valóra válhat. *.* Már ki is választottam a gitárt, mostmár csak meg kell rendelni, és előttem állt az is, hogy megmondjam anyának. De mivel már tudom, mikore lehet vele úgy beszélni, hogy javamra váljon, ezért ez sem volt probléma, és igen sikerült őt is meggyőzni! Viszont attól félek, még két hetet várnom kell, hogy megrendelhessem, mert hát most két hétre megyek Magyarországra, és addig a többiek nem sokat lesznek itthon, és nem tudják átvenni a csomagot. Viszont azzal nyugattpm magam, hogy az a két hét semmiség ahhoz képest, amennyit eddig várnom kellett. Már úgy várom, és azt hiszem izgalmamat minden zenész vagy zenekedvelő megérti. Eddig irigykedve gondoltam azokra, akiknek már megadatott a sterencse, hogy gitáruk legyen, mostmár nem kell irigykednem, sőt lehet, hogy rám fognak irigykedve gondolni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.