Nos a mai napra sehogy sem mondhatjuk, hogy unalmas volt. Ugye bár tegnap este elhatároztam, hogy már pedig én megkaparintom... Nos kezdjük ott, hogy elaludtam... Arra ébredtem, hogy reggel bejöttek a szobámba a nagynéném és az unokatesóm, ránézek az órára, te jó ég!!! Tíz perce múlt nyolc... na szupersebességgel be a fürdőbe, majd le a pályaudvarra, és egyik vonatról a másikra. Harmadik óra elejére sikerült beérnem a suliba, de a nagyszünetről pont hogy lemaradtam... Azaz elúszott az esélye, hogy ma valami nagy dolog történjen! Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek, hogy rögtön első nap bealszom. -.- Nos ezután a kudarc után végig szenvedtem az elkövetkezendő 3 órát, és reméltem, hogy utolsó óra előtt max. egy-két percre láthatom a szünetben, történetesen úgy volt, hogy az osztálytermükkel szemben lesz számtechünk. Kicsit késve (igen, már megint xD) meg is érkeztem, és látom, hogy a terem előtt egy félkört alkotva beszélnek a matektanárunkkal, aki informatika tanár is. Na gondoltam, jól kezdődik, itt vajon mi lehet?! Kiderült, hogy ezentúl nem ott lesz számtechünk, hát nem nagyszerű?? Najó, akkor hátra arc, és irány a másik terem, persze tök csalódottan, hogy se most nem láttam, és ezentúl sem fogom... Viszont ahogy megfordultam premier plánban beláttam a termükben, természetesen a kép közepén ő! Csupán egy másodpercem maradt reménykedni, hogy esetleg elfordítja a fejét, és meglát, mert rögtön azután, hogy végig gondoltam meg is történt. És ki ült az arcára az az egyedi és tökéletes mosoly! Mi mást tehettem volna? Vissza mosolyogtam, és integetten, amire persze ő is visszaintegetett.*hihi* Ez után persze már nem láttam egy nagy kudarcnak az egész napot, és jobb kedvem lett! (Vajon miért? :P) Nos, mielőtt át értünk volna másik terembe, rámjött az a bizonyos 5 perc (ami ki tartott óra végéig xD), persze ennek az oka is rejtély (annyira nem, csupán két szó: egy pasi)! Óra után igyekeztem le az udvarra, ahol az uokatesóm már várt rám, mert úgy volt, ma megmutatom neki a sulimat. Rögötn mesélte, hogy idejövett elment a srác mellett, nah, onnantól kezdve nem érdekelt más, és erről faggattam, aztán "tök véletlenül" pont arra indultunk pélyaudvar fele, amerre őt látta. ÉS igen, megtörtént, amire vártam, szembe velünk ott jött ő!!! Valahogy most nem is izgultam, pedig máskor mindig majdnem rosszul leszek, ha látom, msot viszont minden olyan természetes volt! *.* Na, és akkor szembe értünk egymással, és rövid beszélgetést folyattunk, és ő mindvégig olyan édin mosolygott, és azok az igéző kék szemek... Najó, asszem a mai beszámoló ennyi, mert kezdek elkalandozni :P
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.