Diagnózis: zene függő vagyok. Igen, nem tagadom, sőt, büszke vagyok rá. Mindenki függö, van aki drog, alkohol, játék vagy vásárlás függő. Az én szenvedélyem ennél ártatlanabb, de attól még ugyan olyan függőség. Ma mikor kimentem az ajtón, és munkába indultam, már nyúltam is az MP3-amért, hogy aztán ismét a fülembe rakjam a fülhallgatót, és megfeledkezzek a világról körülöttem, elgondolkodtam rajta, hogy bárhova megyek, le az utca végébe a boltba, suliba, vagy éppenséggel hosszabb útra, az MP3-am mindig velem van, még buliba se megyek nélküle, pedig ott aztán van zene. xD Néha mikor ülök a suliban, és hallgatom a tanárok monoton beszédjét, sokszor elfog a vágyam, hogy elővegyem az MP3-am, és inkább Jared, Hayley vagy éppen valaki más nyugató hangját hallgassam inkább csodás zenei aláfestéssel. És igen, nem egyszer engedtem már ennek a csábításnam, és mikor körbenéztem a teremben, hogy megbizonyosodjam róla, senki nem kap rajta a "bűntetten" azt tapasztaltam, hogy nem csak én tettem így.
Régen azt a kérdést sem tudtam megválaszolni, hogy mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre, de mostmár válaszolhatok úgy, hogy utána ne fogjanak el a kételyek, hogy rosszul döntöttem, igen az MP3-ra esne a választásam. A zene erőt ad nekem. Rossz és jó pillanataimban, szinte mindig ott szól a zene. Egy csomó fontos pillanathoz egy-egy dalt kötök. Vagy fordítva, egy-egy daról egy pillanat vagy egy személy jut eszembe.
Hogy mit csinálnék zene nélkül? Valószínüleg egy lennék a sok közül, és mint egy lelketlen robot küzdeném át magamat a napokon a véget várva.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.